
MI A DR. PATKÓS GYÓGYESSZENCIA?
Egy tanár „Isten patikájában”
A Szellemi Találmányok Nemzeti Hivatala 2019-ben DR. PATKÓS GYÓGYESSZENCIA néven helyezte védjegyoltalom alá Patkós József magas gyógynövénytartalmú likőrjeit. A márkanév levédésére azt követően került sor, hogy a gyógynövények alkoholos kivonatolásával negyed évszázada kísérletező iskolaigazgató, neveléstörténész, a pedagógia bölcsészettudományi doktora, 2017-ben, élete első pálinkaversenyén, négy fajtával benevezve öt elismerést – négy érmet és egy különdíjat – nyert egy nemzetközi pálinkaversenyen. Ezt követően pálinkafőző mesterek, bírálóbizottsági tagok, természetgyógyászat iránt érdeklődők, valamint családtagjai biztatásával vágott új vállalkozásának megalapozására. A gyártást – az általa biztosított gyógynövények felhasználásával, receptjei és személyes művezetői tevékenysége mellett – két országos hírnévnek örvendő pálinkaháza végzi, ezek intézik a termékek laboratóriumba küldését, palackozását, zárjeggyel történő ellátását.
A limitált mennyiségben készülő, ám kiváló élettani hatásokkal bíró, és egyre több pozitív referenciával rendelkező, tíz fajtát felvonultató manufakturális termékcsalád három éve van jelen a hazai kiskereskedelemben, és napjainkban már külföldi érdeklődés is mutatkozik irányukban.
A 100 ml-es és 250 ml-es palackozású exkluzív külsejű, szeszzárjeggyel ellátott gyógy nedűk alapját nem az úgynevezett tiszta szesz képezi, mint megannyi gyógynövényes likőré, hanem prémium minőségű, hazai kisüsti gyümölcspálinka.
A névadó Patkós József kizárólag a Kárpát-medencében őshonos, vadon termő, illetve a birtokán termeszthető gyógynövényeket használ tinktúráinak elkészítéséhez. 34-42 %-os alkoholtartalmú ágyas pálinkáinak egyik fontos gyártási kritériuma a hosszas áztatás, érlelés. Az általa gyűjtött vagy termelt gyógynövények szesszel történő elárasztásától a kész termékek palackozásáig egy-másfél év is eltelik.
A DR. PATKÓS GYÓGYESSZENCIA egyes fajtái a következők: csalán, csipkebogyó, galagonya, galaj, körömvirág, máriatövis, menta, pitypang, vörös áfonya és az egyetlen több összetevőből álló 12 füves/dió.
Az első sikeres versenyeredményeket továbbiak követték, és megindult a tinktúrák lassú kereskedelmi felvezetése. 2020 nyarán Gyógynövények alkoholos kivonatolása címmel a feltalálóval riportot készített a Viva Natura Televízió, amelynek nézettsége szinte órák alatt haladta meg a tízezret. Megismerkedett a termékkel a világhírű szívsebész, Papp Lajos professzor is, aki meleg szavú és elismerő biztatással illette a feltaláló törekvéseit, mondván, hogy „Ami az életéből még hátra van, csak ezzel foglalkozzon, mert ez az út a jövő!”.
Az ember évezredek óta tudja: „fűben-fában van az orvosság” – még ha a gyógyszergyárak igyekeztek elfelejtetni velünk a természet e gyógyító csodáit. A tinktúrakészítés is több évszázados múltra tekint vissza. Mennyiben és miben újak akkor Patkós gyógyító cseppjei? A likőr kritériumának való megfeleléssel, nádcukros ízesítéssel, a díjnyertes kisüsti pálinka jelentette hordozóanyaggal jelentős élvezeti értéket is kerül a palackokba, amely jó lehetőséget kíván vásárlók számára, hogy az egészség megóvása, a betegségek megelőzése, kezelése mellett vendégvárásra, ajándékba is vásárolhassanak a készítményeiből.
A DR. PATKÓS GYÓGYESSZENCIA kipróbálói között találunk fiatalokat és időseket, hölgyeket és urakat, egészségeseket és betegeket, laikusokat és gyógyszerészeket, orvosokat, kétkezi munkásokat, művészeket és tudósokat egyaránt.
Talán meglehet, hogy a világhírnév útjára tér egy épp’, hogy megszületett magyar márka! Patkós József sokoldalú személyiség: elméleti és gyakorló pedagógus, nyugalmazott iskolaigazgató, újságíró, akvarelleket és olajképeket festő alkotó rajztanár, színházteremtő amatőr rendező, díszlettervező – és a természetgyógyászat tisztelője.
Azt reméli, hogy az egészségügyben tevékenykedő, gyógytornász és gyógyszerész lányai folytatják, kiteljesítik apjuk „Isten patikájában” tett látogatásait…